Hárosi Öböl

Hárosi Öböl

Budapest, Pest megye

06/1/226-0044

  • Aktuális: Helyenként gyenge eső erős széllel, 9°C
  • Szél: 12 Km
  • Csapadék: 0.0 mm
  • Nyomás: 1017 hPa

A Hárosi Öböl bemutatása

A Hárosi-öböl igen sokszínű vízterület. Halállománya az öbölben őshonos, saját szaporulatból, a telepített halállományból és a Nagydunáról bevándorló halállományból áll. A horgászat sikeressége nagyban függ a kísérletezőkedvtől, a rugalmasságtól, a helyismerettől és persze nem utolsó sorban a szerencsétől.

Egyesületünk horgászai szívesen segítenek a vendéghorgászoknak a megfelelő hely, csali, módszer kiválasztásában. Általánosságban igaz nálunk is, hogy a finomszerelékes horgászat nagyobb sikerrel kecsegtet. A két kisöböl sekélyebb, nem kotort végében spiccbotos szereléssel, a mélyebb részeken matchbottal foghatók a keszegfélék. Amennyiben a mederben, a parttól távolabbra horgászunk, mindenképpen érdemes felkészülni a nagyobb, olykor 6 méteres vízmélységre is Ilyenkor ajánlatos önsúlyos wagglert használni. A tartásokban erősebb úszós készségre van szükség, ám túlzásokba nem szabad esni, mert bár a megakasztott pontyok elemi erővel törnek a tartásba, olykor igen finnyásak a kapás terén. Néhány horgásztársunk tartásokban az ágakra rakódott kagylók miatt vékony fonott előkével pontyozik. Szólnunk kell még bivalyerős amúrjainkról is, melyek néha hatalmas hajórajként jelennek meg a vízen. Etetni mindenképpen érdemes, a bolti etetőanyagok, máskor a főtt vagy áztatott búza a nyerő. A meder távolabbi pontjai feederrel vagy hagyományos önetetős fenekező felszereléssel érhetők el. Nagyot dobni szinte sehol sem kell, ezért finomíthatjuk felszerelésünket. A bevált keszegcsalik: giliszta, csonti, a pufi minden válfaja. Néha csodákra képes a szúnyoglárva, akár önmagában, akár csontival kombinálva. A pontyra a hagyományos kukoricaféleségek mellett igen bevált csali újabban a puffasztott búza és a rizsgolyó.

Külön említést érdemel rablóhalállományunk. A horgászok idegeit hatalmas balinok borzolják. A rafinált balinállományt felszínközelben vezethető, általában a küszhöz hasonló színű rapalákkal, olykor pop-up rapalákkal, máskor ezüst vagy piros körforgókkal, megint máskor pilker-légy kombinációval tudjuk becsapni. Mikor melyikkel? Kísérletezni kötelező! Utolsó lehetőségként pedig marad a küsz-vízigolyós módszer. Csukára a mélyebben vezethető piros vagy csukamintás wobblerek, piros vagy arany körforgók valamint az ezüst, nagyobb támolygók (pl. Zippo) váltak be. A fák mellett, mederszélen pedig érdemes hagyományos élőhalas-úszós módszerrel csukázni. A drót- vagy kevlárelőke erősen ajánlott! A tartásokban zsákmányolható süllő is. A ponty mellett telepítettünk csukát és süllőt is a Hárosi-öböl vizébe.

Megközelítés

GPS adatok: 47.40456, 19.03046

A 6-os főút bevezető szakaszának Fonó utcai jelzőlámpás
csomópontjánál lekanyarodni, majd egyenesen a kerítésig (kb. 500 m). A
Hárosi–öböl északi végében található Hunyadi laktanya melletti kapun
lehet bemenni a Honvéd HE horgásztanyájára.
A kapuból április 1-től
november 1-ig a 06/30-253-6632 telefonon hívható a gondnok, aki beengedi
a vendéghorgászokat, kiadja a napijegyet és segít a hely
kiválasztásában is.

A kapu GPS koordinátái: N47°406653'; E19°032698' Napijegy vásárlására a Webfishing Horgászboltban is van lehetőség: Nagytétényi u. 238.

Nyitvatartás

Április 1-től november 1-ig, napkeltétől napnyugtáig.

Tó adatok

  • Terület: 29 ha
  • Árnyékos, naptól védett terület aránya: 30%
  • Van normál jegy

Fogható halak és használható horgászmódszerek

  • Ponty
  • Amur
  • Csuka
  • Harcsa
  • Süllő
  • Kárász
  • Keszegfélék
  • Pergetés
  • Fenekezés
  • Feederezés
  • Bojlizás
  • Match
  • Rakós
  • Legyezés
  • Etetőhajó használható

Egyéb, kikapcsolódással kapcsolatos szolgáltatások

  • Étterem
  • Büfé
  • Játszótér
  • Főzési lehetőség
  • Haltisztítási lehetőség

Jegyárak

  • Napijegy - 2000 Ft
    Napkeltétől napnyugtáig

Szabályzat

A Hárosi-öbölben az Országos Horgászrend szabályai
érvényesek. A két egyesület helyi horgászrendje megegyezik az
országossal, egyedül a csónakos horgászat helyi szabályozása szigorúbb.

A tó elérhetőségei

Hozzászólások a tóhoz

Amennyiben szeretnél hozzászólni, lépj be az oldalra.

Még senki sem írt hozzászolást a horgászhelyhez.

Értékelések

Értékeld te a tavat!

Még senki sem értékelte a horgászhelyet

Időjárás előrejelzés

Vasárnap

Hétfő

Kedd

Enyhén felhős
min 7°C
max 15°C
  • Szél:18 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:0.0 mm
  • Nyomás:1018 hPa
  • Páratartalom:52%
Borult
min 9°C
max 15°C
  • Szél:5 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:0.0 mm
  • Nyomás:1016 hPa
  • Páratartalom:53%
Enyhén felhős
min 9°C
max 16°C
  • Szél:6 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:0.0 mm
  • Nyomás:1020 hPa
  • Páratartalom:52%

Értékelések

Amennyiben szeretnéd értékelni a tavat, lépj be az oldalra.

Még senki sem értékelte a horgászhelyet

Térkép

Budapest, Pest megye
GPS adatok: 47.40456, 19.03046

Hírdetés

Biztos vagy benne, hogy törlöni akarod a hozzászolásodat?

0.072s

Server

Array
(
    [PATH] => /usr/local/sbin:/usr/local/bin:/usr/sbin:/usr/bin
    [USER] => horgaszt
    [HOME] => /home/horgaszt
    [SCRIPT_NAME] => /index.php
    [REQUEST_URI] => /horgaszto/pest/budapest/harosi-obol
    [QUERY_STRING] => 
    [REQUEST_METHOD] => GET
    [SERVER_PROTOCOL] => HTTP/2.0
    [GATEWAY_INTERFACE] => CGI/1.1
    [REDIRECT_URL] => /horgaszto/pest/budapest/harosi-obol
    [REMOTE_PORT] => 13840
    [SCRIPT_FILENAME] => /home/horgaszt/t.horgasztokereso.hu/html/index.php
    [SERVER_ADMIN] => [email protected]
    [CONTEXT_DOCUMENT_ROOT] => /home/horgaszt/t.horgasztokereso.hu/html
    [CONTEXT_PREFIX] => 
    [REQUEST_SCHEME] => https
    [DOCUMENT_ROOT] => /home/horgaszt/t.horgasztokereso.hu/html
    [REMOTE_ADDR] => 216.73.216.9
    [SERVER_PORT] => 443
    [SERVER_ADDR] => 199.192.22.147
    [SERVER_NAME] => t.horgasztokereso.hu
    [SERVER_SOFTWARE] => Apache/2.4.64 (CentOS)
    [SERVER_SIGNATURE] => <address>Apache/2.4.64 (CentOS) Server at t.horgasztokereso.hu Port 443</address>

    [HTTP_HOST] => t.horgasztokereso.hu
    [HTTP_X_FORWARDED_PROTO] => https
    [HTTP_CF_VISITOR] => {"scheme":"https"}
    [HTTP_CF_IPCOUNTRY] => US
    [HTTP_CF_CONNECTING_IP] => 216.73.216.9
    [HTTP_CDN_LOOP] => cloudflare; loops=1
    [HTTP_USER_AGENT] => Mozilla/5.0 AppleWebKit/537.36 (KHTML, like Gecko; compatible; ClaudeBot/1.0; [email protected])
    [HTTP_ACCEPT_ENCODING] => gzip, br
    [HTTP_ACCEPT] => */*
    [HTTP_CF_RAY] => 9e025d75fee05b65-CMH
    [HTTP_X_FORWARDED_FOR] => 216.73.216.9
    [H2_STREAM_TAG] => 31310-82-1
    [H2_STREAM_ID] => 1
    [H2_PUSHED_ON] => 
    [H2_PUSHED] => 
    [H2_PUSH] => off
    [H2PUSH] => off
    [HTTP2] => on
    [SSL_CLIENT_CERT] => 
    [SSL_SERVER_CERT] => -----BEGIN CERTIFICATE-----
MIIF+zCCBOOgAwIBAgISBun7ZDlM5IZbawE73/ldiidxMA0GCSqGSIb3DQEBCwUA
MDMxCzAJBgNVBAYTAlVTMRYwFAYDVQQKEw1MZXQncyBFbmNyeXB0MQwwCgYDVQQD
EwNSMTIwHhcNMjYwMzIxMTkyNzEyWhcNMjYwNjE5MTkyNzExWjAfMR0wGwYDVQQD
ExR0Lmhvcmdhc3p0b2tlcmVzby5odTCCAiIwDQYJKoZIhvcNAQEBBQADggIPADCC
AgoCggIBAOsvZL2+s/DSzyoKpQhmYps8obwQIegOMotfsKeXYHw8D5VtnfL7e5/k
47R/QH7rp5ZyuLN0vYMpgnhRTkhHZ/nemKFpT03TFvbUyo0sy0KgylcNPgasj2qC
GIKFxF/lB6QqZX28GDUAyHl6laLlOASyaZXQmBOwByhCGnDa8n12zCneJF81C+53
dI7bqZCjT+NTJQZpEtK6I6edXmly2BBilCG8omVXAqewel8HGf+Nu5uA6Mx50upC
HurU+lI8sNQ5naF758ghnJJO5cml8s0lqz4BRCpbQ4n5FfZSBfhpEMbLjN+jFeMs
tG83YFNrNzbzPZN610JgkZZF0iY/j21NAre6l1dktpWkwMMUgbUCQZe22BftQMSK
9MIkfzJKH7Usv1L2X6M2xTdGI7l+YGf5hV0gN+djmSuc0xVlmh0vFQlkq0Jq2Rbj
mI1plntvEvrO7eSQlHn9/zLLzoVkqyy/qKry7i3TCOA/GS6d3o2lEcY/WwtNpXJ6
HSq7KHMXhWESENiIgP7/0Ry1SB4rzdpYg8I6mZqP1jOO+2qp4WmICS8wPQv8541L
1yWvG7UVGwEBYtoyv/IaegskXII1jDCops2HfRiHCJStPBivevrzE5eEmPu2DKFZ
9OnA/8Te70OSHfdi73t5Fo4VXg/BZd7osF5V2bKz092pZKR8khhdAgMBAAGjggIb
MIICFzAOBgNVHQ8BAf8EBAMCBaAwEwYDVR0lBAwwCgYIKwYBBQUHAwEwDAYDVR0T
AQH/BAIwADAdBgNVHQ4EFgQUJyB6LWjoPRWuZRbTQ+sbXoH+Q24wHwYDVR0jBBgw
FoAUALUp8i2ObzHom0yteD763OkM0dIwMwYIKwYBBQUHAQEEJzAlMCMGCCsGAQUF
BzAChhdodHRwOi8vcjEyLmkubGVuY3Iub3JnLzAfBgNVHREEGDAWghR0Lmhvcmdh
c3p0b2tlcmVzby5odTATBgNVHSAEDDAKMAgGBmeBDAECATAvBgNVHR8EKDAmMCSg
IqAghh5odHRwOi8vcjEyLmMubGVuY3Iub3JnLzExNC5jcmwwggEEBgorBgEEAdZ5
AgQCBIH1BIHyAPAAdgBkEcRspBLsp4kcogIuALyrTygH1B41J6vq/tUDyX3N8AAA
AZ0SEzcPAAAEAwBHMEUCIHZNIKh9n2a2NbqXLUWcQIOTqBrTAMrtdmHOx53P2+pd
AiEA7IQedmccu4olL65GR48/6BtyUSMSATOZ1IESRWdFMfIAdgDLOPcViXyEoURf
W8Hd+8lu8ppZzUcKaQWFsMsUwxRY5wAAAZ0SEzcsAAAEAwBHMEUCIA/mxDuhBmkW
8RqCIxKOaiVr5+J67DOR66Ej1w785h8dAiEA4fAtKciOKYzFF6JNGaQwgEWMv5tg
PBIzi+1LKwZZ1EgwDQYJKoZIhvcNAQELBQADggEBAKKnKmA5QARBBa4xf0wkHqhf
NWAwCtYl9RZmHC+lxinNrNdcZhC0iPuBZKk/w5bsGFCZZ5YG8ym+drCmouXHtNrG
0rk0+CfOKnGiDjlKBa8gF09oR4oGuw7FjXfkKqbZbloF1lLnda5IPiAIh6ToPchw
jSFOF1n/jG+6qbyleDvvtk1KyTm6EufqVqGohKFpGArgnSl36RLCe1G9Hdk7ziCG
66IflWkfffFXgjHzUY9E2KpyDZIRD9teKmw9mjxLTeoTbgQHenbYvvzlu3jpPHF6
c7+/5iBLr2tYzS8v2gGd8eZGdvYv6LfQ7hfEqy0C9QtSL6SmMJfmB+iJhcUbeg4=
-----END CERTIFICATE-----

    [SSL_TLS_SNI] => t.horgasztokereso.hu
    [SCRIPT_URI] => https://t.horgasztokereso.hu/horgaszto/pest/budapest/harosi-obol
    [SCRIPT_URL] => /horgaszto/pest/budapest/harosi-obol
    [UNIQUE_ID] => ab9sdCP_H-kq7DR4GMfDKwAAJBM
    [HTTPS] => on
    [REDIRECT_STATUS] => 200
    [REDIRECT_H2_STREAM_TAG] => 31310-82-1
    [REDIRECT_H2_STREAM_ID] => 1
    [REDIRECT_H2_PUSHED_ON] => 
    [REDIRECT_H2_PUSHED] => 
    [REDIRECT_H2_PUSH] => off
    [REDIRECT_H2PUSH] => off
    [REDIRECT_HTTP2] => on
    [REDIRECT_SSL_CLIENT_CERT] => 
    [REDIRECT_SSL_SERVER_CERT] => -----BEGIN CERTIFICATE-----
MIIF+zCCBOOgAwIBAgISBun7ZDlM5IZbawE73/ldiidxMA0GCSqGSIb3DQEBCwUA
MDMxCzAJBgNVBAYTAlVTMRYwFAYDVQQKEw1MZXQncyBFbmNyeXB0MQwwCgYDVQQD
EwNSMTIwHhcNMjYwMzIxMTkyNzEyWhcNMjYwNjE5MTkyNzExWjAfMR0wGwYDVQQD
ExR0Lmhvcmdhc3p0b2tlcmVzby5odTCCAiIwDQYJKoZIhvcNAQEBBQADggIPADCC
AgoCggIBAOsvZL2+s/DSzyoKpQhmYps8obwQIegOMotfsKeXYHw8D5VtnfL7e5/k
47R/QH7rp5ZyuLN0vYMpgnhRTkhHZ/nemKFpT03TFvbUyo0sy0KgylcNPgasj2qC
GIKFxF/lB6QqZX28GDUAyHl6laLlOASyaZXQmBOwByhCGnDa8n12zCneJF81C+53
dI7bqZCjT+NTJQZpEtK6I6edXmly2BBilCG8omVXAqewel8HGf+Nu5uA6Mx50upC
HurU+lI8sNQ5naF758ghnJJO5cml8s0lqz4BRCpbQ4n5FfZSBfhpEMbLjN+jFeMs
tG83YFNrNzbzPZN610JgkZZF0iY/j21NAre6l1dktpWkwMMUgbUCQZe22BftQMSK
9MIkfzJKH7Usv1L2X6M2xTdGI7l+YGf5hV0gN+djmSuc0xVlmh0vFQlkq0Jq2Rbj
mI1plntvEvrO7eSQlHn9/zLLzoVkqyy/qKry7i3TCOA/GS6d3o2lEcY/WwtNpXJ6
HSq7KHMXhWESENiIgP7/0Ry1SB4rzdpYg8I6mZqP1jOO+2qp4WmICS8wPQv8541L
1yWvG7UVGwEBYtoyv/IaegskXII1jDCops2HfRiHCJStPBivevrzE5eEmPu2DKFZ
9OnA/8Te70OSHfdi73t5Fo4VXg/BZd7osF5V2bKz092pZKR8khhdAgMBAAGjggIb
MIICFzAOBgNVHQ8BAf8EBAMCBaAwEwYDVR0lBAwwCgYIKwYBBQUHAwEwDAYDVR0T
AQH/BAIwADAdBgNVHQ4EFgQUJyB6LWjoPRWuZRbTQ+sbXoH+Q24wHwYDVR0jBBgw
FoAUALUp8i2ObzHom0yteD763OkM0dIwMwYIKwYBBQUHAQEEJzAlMCMGCCsGAQUF
BzAChhdodHRwOi8vcjEyLmkubGVuY3Iub3JnLzAfBgNVHREEGDAWghR0Lmhvcmdh
c3p0b2tlcmVzby5odTATBgNVHSAEDDAKMAgGBmeBDAECATAvBgNVHR8EKDAmMCSg
IqAghh5odHRwOi8vcjEyLmMubGVuY3Iub3JnLzExNC5jcmwwggEEBgorBgEEAdZ5
AgQCBIH1BIHyAPAAdgBkEcRspBLsp4kcogIuALyrTygH1B41J6vq/tUDyX3N8AAA
AZ0SEzcPAAAEAwBHMEUCIHZNIKh9n2a2NbqXLUWcQIOTqBrTAMrtdmHOx53P2+pd
AiEA7IQedmccu4olL65GR48/6BtyUSMSATOZ1IESRWdFMfIAdgDLOPcViXyEoURf
W8Hd+8lu8ppZzUcKaQWFsMsUwxRY5wAAAZ0SEzcsAAAEAwBHMEUCIA/mxDuhBmkW
8RqCIxKOaiVr5+J67DOR66Ej1w785h8dAiEA4fAtKciOKYzFF6JNGaQwgEWMv5tg
PBIzi+1LKwZZ1EgwDQYJKoZIhvcNAQELBQADggEBAKKnKmA5QARBBa4xf0wkHqhf
NWAwCtYl9RZmHC+lxinNrNdcZhC0iPuBZKk/w5bsGFCZZ5YG8ym+drCmouXHtNrG
0rk0+CfOKnGiDjlKBa8gF09oR4oGuw7FjXfkKqbZbloF1lLnda5IPiAIh6ToPchw
jSFOF1n/jG+6qbyleDvvtk1KyTm6EufqVqGohKFpGArgnSl36RLCe1G9Hdk7ziCG
66IflWkfffFXgjHzUY9E2KpyDZIRD9teKmw9mjxLTeoTbgQHenbYvvzlu3jpPHF6
c7+/5iBLr2tYzS8v2gGd8eZGdvYv6LfQ7hfEqy0C9QtSL6SmMJfmB+iJhcUbeg4=
-----END CERTIFICATE-----

    [REDIRECT_SSL_TLS_SNI] => t.horgasztokereso.hu
    [REDIRECT_SCRIPT_URI] => https://t.horgasztokereso.hu/horgaszto/pest/budapest/harosi-obol
    [REDIRECT_SCRIPT_URL] => /horgaszto/pest/budapest/harosi-obol
    [REDIRECT_UNIQUE_ID] => ab9sdCP_H-kq7DR4GMfDKwAAJBM
    [REDIRECT_HTTPS] => on
    [FCGI_ROLE] => RESPONDER
    [PHP_SELF] => /index.php
    [REQUEST_TIME_FLOAT] => 1774152820.3937
    [REQUEST_TIME] => 1774152820
)

Request

Array
(
)

Session

Array
(
)