Horgász és Szabadidőpark Joó-tó Kft.

Horgász és Szabadidőpark Joó-tó Kft.

Marcalgergelyi, Veszprém megye

Információ +36 30 267 56 92

  • Aktuális: Helyenként gyenge eső erős széllel, 7°C
  • Szél: 13 Km
  • Csapadék: 0.0 mm
  • Nyomás: 1017 hPa

A Horgász és Szabadidőpark Joó-tó Kft. bemutatása

Veszprém megye nyugati szélén elhelyezkedő kis település Marcalgergelyi két horgásztava is, intenzív haltelepítés mellett várja a
horgászni vágyókat. Elsőként elkészült tavunk 1,8 ha, újonnan épült tavunk 1,2
ha nagyságú, őszi-tavaszi idényben rablóhalazásra is igénybe vehető. Évközben
több horgászversenyt is rendezünk, ezekről honlapunkon, hírlevelünkben és a
facebook-on tájékozódhatnak. Éjszakai horgászatra minden nap van lehetőség.
Tavaink halállománya sokszínű: ponty, amúr, keszegfélék, csuka, compó, tokhal,
kárász, afrikai harcsa itt egyaránt megtalálható. A sporthorgász jegy mellett
bérletváltásra is van lehetőség. Szállásaink: a két tó partján fekvő Joó-tó
Rönk-Vendégház és a négy napraforgó minősítést kapott Joó-tó Vendégház.

Szolgáltatásaink: horgászbolt
széles választékkal, büfé, étkezési
lehetőséget melegkonyhánk biztosít, a fennt említett szálláshelyeink, fedett,
emeletes közösségi teraszunk rendezvények számára biztosít helyszínt (esküvők,
esküvői fotózás, baráti társaságok, intézmények, cégek rendezvényeinek), internet
elérhetési lehetőség, melegvízes
zuhanyzó, szabadtéri
zuhanyzó, mozgáskorlátozott illemhely és mozgáskorlátozott horgászhelyek, hölgyek számára
ingyenes napozóágyak, játszótér fedett
homokozóval, haltisztító-,
bográcsozó-, és grillezőhelyek, kerékpárkölcsönzés, sátorozási
lehetőség, horgász
kiskocsik 20 db., esőbeállok,
filagóriák, őrzött, zárt
parkoló. Regisztrált
felhasználóinknak rendszeres hírlevelet küldünk.

 

Megközelítés

GPS adatok: 47.31536, 17.27357

Marcalgergelyi település Pápától 20 km-re fekszik. A faluban útmutató táblák segítik a horgászt tavainkhoz való eljutásában.
Gps koordináták:   szélesség   N 47° 18,790'
                             hosszúság E 17° 16,308'

Nyitvatartás

Nyitvatartás:  tavasszal és ősszel: minden nap napkeltétől-napnyugtáig! Nyáron: minden nap
május1.-augusztus 31.-ig 6-20 óráig!

Tó adatok

  • Terület: 3 ha
  • Árnyékos, naptól védett terület aránya: 50%
  • Van esőtől védett hely, ahonnan lehet horgászni.
  • Van sportjegy
  • Van normál jegy

Fogható halak és használható horgászmódszerek

  • Ponty
  • Amur
  • Csuka
  • Afrikai harcsa
  • Kárász
  • Keszegfélék
  • Tok
  • Fenekezés
  • Feederezés
  • Bojlizás
  • Match
  • Rakós
  • Etetőhajó használható

Egyéb, kikapcsolódással kapcsolatos szolgáltatások

  • Büfé
  • Játszótér
  • Főzési lehetőség
  • Haltisztítási lehetőség
  • Szállás lehetőség
  • Sátorozási lehetőség
  • Éjszakai horgászat

Jegyárak

  • Éjszakai jegy - 1900 Ft
    Felnőtt
  • Gyermek jegy - 800 Ft
    Sporthorgászjegy (15 éves kor alatt felnőtt felügyelete mellett)
  • Ifjúsági jegy - 1200 Ft
    Sporthorgászjegy (15-18 éves korig)
  • Napijegy - 1400 Ft
    Felnőtt (18 éves kor felett)
  • Sporthorgász jegy - 1400 Ft
    Felnőtt (18 éves kor felett)

Szabályzat

Általános szabályok:

  1. A Marcalgergelyi horgásztavon csak érvényes napijeggyel vagy bérlettel szabad horgászni. A napijegy és bérlet a helyszínen megvásárolható.
  2. Egy napijeggyel csak egy ember horgászhat. Horgászni 2 db bottal lehet, botonként maximum 2 db horoggal. A merítőszák és horogszabadító használata kötelező. A horgász csak az elvinni kívánt halat helyezheti a haltartójába. A tartószákba betett halat el kell vinni, a cserélgetés tilos, akár később kifogott halra, akár egymás között. Kérjük, hogy a kifogott halat kíméletesen engedjék vissza! A gondos eljárás ellenére is megsérült halakat (pl. mélyre nyelt horog) meg kell tartani.
  3. 14 éven aluli gyermekek csak szülői felügyelettel léphetnek be a horgásztó területére és egy bottal, egy horoggal horgászhatnak.
  4. A parton a horgászhelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni. Szállóvendégeink részére igény esetén, az ittartózkodásuk alatt állandó horgászhelyet biztosítunk. Horgászati lehetőség a tavon, csak az üzemeltető által kijelölt horgászhelyen engedélyezett.
  5. A mozgáskorlátozottaknak fenntartott partrészen - melyet táblával jelölünk - bárki horgászhat. Amennyiben a fenntartott partrészre mozgáskorlátozott horgász érkezik, részére a horgászhelyet haladéktalanul, külön felszólítás nélkül át kell adni, az addig ott horgászónak pedig, új horgászhelyet kell választania!
  6. Az éves bérletjegy és napijegyes horgászat esetén – amennyiben a hal elvitelre kerül - a hal kifogásának pontos idejét, súlyát és méretét a bérletfüzet, ill. napijegy erre kijelölt részében a kifogást követően azonnal dokumentálni kell. A halőr ezt horgászat közben folyamatosan ellenőrizheti! A horgászat befejezését követően a bérletfüzetet és a napijegyet kérjük a halőrházban leadni! 
Tiltó rendszabályok:
  1. A 4 kg feletti halak és a teljes compó állomány helyileg védettek, azokat kifogásuk után kérjük, kíméletesen engedjék vissza a tóba!
  2. Távozáskor minden horgász felszólítás nélkül köteles táskáit, csomagjait a halőrnek átvizsgálásra bemutatni.
  3. A hal eltulajdonítása automatikusan hatósági feljelentést, illetve kitiltást von maga után.
  4. Kérjük, hogy védjék  a vízi és vízparti növényzetet és a partvédelmi létesítményeket!
  5. A tó rézsűvédelmére szolgáló köveket vízbe gurítani tilos!
  6.  Kérjük Önöket, hogy a horgászhelyük tisztántartásáról gondoskodjanak!
  7. A víz minőségének védelme érdekében tilos minden olyan anyag vízbe juttatása, amely a víz minőségét rontja (pl. mérgez, oxigént von el, a fenéken erjed, rothad stb.)!
  8. Szigorúan Tilos bármilyen, nem a Marcalgergelyi tóból kifogott hal betelepítése, vízbe helyezése!
  9. A tóparton kultúráltan kell viselkedni úgy, hogy a többi horgászt és pihenni vágyót ne zavarják.
  10. Ittas személyeknek tilos a horgászat!
  11. A horgásztó egész területén fürödni tilos!
  12. Csónak használata nem engedélyezett!
  13. A területre kutyát, macskát, bármiféle háziállatot bevinni kizárólag a tógazda engedélyével, mások zavarása nélkül lehet.
  14. A tó területén elhelyezett tárgyakért, horgászfelszerelésekért, a horgászoknál levő értékekért a tulajdonos felelősséget nem vállal.
  15. A vízparton csak az arra kijelölt, vagy kiépített helyen lehet tüzet rakni, főzni, sütni.
  16. Sátorozni csak a kijelölt helyeken a tógazda engedélyével lehet.
  17. További esetleges időszakos rendszabályokról, méretkorlátozásokról, bérlet és a napi halárakról stb. a tulajdonos, a tó területén elhelyezett hirdetőtáblán, valamint a jegyárak menüpont alatt tájékoztatja a Tisztelt látogatókat.
  18. A fenti szabályok megszegése azonnali kitiltást eredményezhet.
  19. A horgász, az általa okozott kárt teljes mértékben köteles a tulajdonosnak megtéríteni.
  20. A bérlet és napijegy megvásárlásával a horgász a fenti feltételeket elfogadja és köteles azokat maradéktalanul betartani.

A tó elérhetőségei

  • Telefon:
    • Információ +36 30 267 56 92
    • Ügyfélszolgálat +36 30 267 56 92
  • Email:
  • Weboldal:
    • http://www.horgasztokereso.hu
    • www.horgasztokereso.hu/kapcsolat
    • http://www.joo-to.hu

Hozzászólások a tóhoz

Amennyiben szeretnél hozzászólni, lépj be az oldalra.

Még senki sem írt hozzászolást a horgászhelyhez.

Értékelések

Értékeld te a tavat!

Még senki sem értékelte a horgászhelyet

Időjárás előrejelzés

Vasárnap

Hétfő

Kedd

Tiszta idő
min 4°C
max 14°C
  • Szél:17 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:0.0 mm
  • Nyomás:1017 hPa
  • Páratartalom:54%
Enyhén felhős
min 4°C
max 13°C
  • Szél:7 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:0.0 mm
  • Nyomás:1016 hPa
  • Páratartalom:59%
Tiszta idő
min 4°C
max 15°C
  • Szél:16 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:0.0 mm
  • Nyomás:1021 hPa
  • Páratartalom:61%

Értékelések

Amennyiben szeretnéd értékelni a tavat, lépj be az oldalra.

Még senki sem értékelte a horgászhelyet

Térkép

Marcalgergelyi, Veszprém megye
GPS adatok: 47.31536, 17.27357

Hírdetés

Biztos vagy benne, hogy törlöni akarod a hozzászolásodat?

1.009s

Server

Array
(
    [PATH] => /usr/local/sbin:/usr/local/bin:/usr/sbin:/usr/bin
    [USER] => horgaszt
    [HOME] => /home/horgaszt
    [SCRIPT_NAME] => /index.php
    [REQUEST_URI] => /horgaszto/veszprem/marcalgergelyi/horgasz-es-szabadidopark-joo-tokft
    [QUERY_STRING] => 
    [REQUEST_METHOD] => GET
    [SERVER_PROTOCOL] => HTTP/2.0
    [GATEWAY_INTERFACE] => CGI/1.1
    [REDIRECT_URL] => /horgaszto/veszprem/marcalgergelyi/horgasz-es-szabadidopark-joo-tokft
    [REMOTE_PORT] => 13555
    [SCRIPT_FILENAME] => /home/horgaszt/t.horgasztokereso.hu/html/index.php
    [SERVER_ADMIN] => [email protected]
    [CONTEXT_DOCUMENT_ROOT] => /home/horgaszt/t.horgasztokereso.hu/html
    [CONTEXT_PREFIX] => 
    [REQUEST_SCHEME] => https
    [DOCUMENT_ROOT] => /home/horgaszt/t.horgasztokereso.hu/html
    [REMOTE_ADDR] => 216.73.216.9
    [SERVER_PORT] => 443
    [SERVER_ADDR] => 199.192.22.147
    [SERVER_NAME] => t.horgasztokereso.hu
    [SERVER_SOFTWARE] => Apache/2.4.64 (CentOS)
    [SERVER_SIGNATURE] => <address>Apache/2.4.64 (CentOS) Server at t.horgasztokereso.hu Port 443</address>

    [HTTP_HOST] => t.horgasztokereso.hu
    [HTTP_X_FORWARDED_PROTO] => https
    [HTTP_CF_VISITOR] => {"scheme":"https"}
    [HTTP_CF_IPCOUNTRY] => US
    [HTTP_CF_CONNECTING_IP] => 216.73.216.9
    [HTTP_CDN_LOOP] => cloudflare; loops=1
    [HTTP_USER_AGENT] => Mozilla/5.0 AppleWebKit/537.36 (KHTML, like Gecko; compatible; ClaudeBot/1.0; [email protected])
    [HTTP_ACCEPT_ENCODING] => gzip, br
    [HTTP_ACCEPT] => */*
    [HTTP_CF_RAY] => 9e01de42abf7a8fe-CMH
    [HTTP_X_FORWARDED_FOR] => 216.73.216.9
    [H2_STREAM_TAG] => 10792-316-1
    [H2_STREAM_ID] => 1
    [H2_PUSHED_ON] => 
    [H2_PUSHED] => 
    [H2_PUSH] => off
    [H2PUSH] => off
    [HTTP2] => on
    [SSL_CLIENT_CERT] => 
    [SSL_SERVER_CERT] => -----BEGIN CERTIFICATE-----
MIIF+zCCBOOgAwIBAgISBun7ZDlM5IZbawE73/ldiidxMA0GCSqGSIb3DQEBCwUA
MDMxCzAJBgNVBAYTAlVTMRYwFAYDVQQKEw1MZXQncyBFbmNyeXB0MQwwCgYDVQQD
EwNSMTIwHhcNMjYwMzIxMTkyNzEyWhcNMjYwNjE5MTkyNzExWjAfMR0wGwYDVQQD
ExR0Lmhvcmdhc3p0b2tlcmVzby5odTCCAiIwDQYJKoZIhvcNAQEBBQADggIPADCC
AgoCggIBAOsvZL2+s/DSzyoKpQhmYps8obwQIegOMotfsKeXYHw8D5VtnfL7e5/k
47R/QH7rp5ZyuLN0vYMpgnhRTkhHZ/nemKFpT03TFvbUyo0sy0KgylcNPgasj2qC
GIKFxF/lB6QqZX28GDUAyHl6laLlOASyaZXQmBOwByhCGnDa8n12zCneJF81C+53
dI7bqZCjT+NTJQZpEtK6I6edXmly2BBilCG8omVXAqewel8HGf+Nu5uA6Mx50upC
HurU+lI8sNQ5naF758ghnJJO5cml8s0lqz4BRCpbQ4n5FfZSBfhpEMbLjN+jFeMs
tG83YFNrNzbzPZN610JgkZZF0iY/j21NAre6l1dktpWkwMMUgbUCQZe22BftQMSK
9MIkfzJKH7Usv1L2X6M2xTdGI7l+YGf5hV0gN+djmSuc0xVlmh0vFQlkq0Jq2Rbj
mI1plntvEvrO7eSQlHn9/zLLzoVkqyy/qKry7i3TCOA/GS6d3o2lEcY/WwtNpXJ6
HSq7KHMXhWESENiIgP7/0Ry1SB4rzdpYg8I6mZqP1jOO+2qp4WmICS8wPQv8541L
1yWvG7UVGwEBYtoyv/IaegskXII1jDCops2HfRiHCJStPBivevrzE5eEmPu2DKFZ
9OnA/8Te70OSHfdi73t5Fo4VXg/BZd7osF5V2bKz092pZKR8khhdAgMBAAGjggIb
MIICFzAOBgNVHQ8BAf8EBAMCBaAwEwYDVR0lBAwwCgYIKwYBBQUHAwEwDAYDVR0T
AQH/BAIwADAdBgNVHQ4EFgQUJyB6LWjoPRWuZRbTQ+sbXoH+Q24wHwYDVR0jBBgw
FoAUALUp8i2ObzHom0yteD763OkM0dIwMwYIKwYBBQUHAQEEJzAlMCMGCCsGAQUF
BzAChhdodHRwOi8vcjEyLmkubGVuY3Iub3JnLzAfBgNVHREEGDAWghR0Lmhvcmdh
c3p0b2tlcmVzby5odTATBgNVHSAEDDAKMAgGBmeBDAECATAvBgNVHR8EKDAmMCSg
IqAghh5odHRwOi8vcjEyLmMubGVuY3Iub3JnLzExNC5jcmwwggEEBgorBgEEAdZ5
AgQCBIH1BIHyAPAAdgBkEcRspBLsp4kcogIuALyrTygH1B41J6vq/tUDyX3N8AAA
AZ0SEzcPAAAEAwBHMEUCIHZNIKh9n2a2NbqXLUWcQIOTqBrTAMrtdmHOx53P2+pd
AiEA7IQedmccu4olL65GR48/6BtyUSMSATOZ1IESRWdFMfIAdgDLOPcViXyEoURf
W8Hd+8lu8ppZzUcKaQWFsMsUwxRY5wAAAZ0SEzcsAAAEAwBHMEUCIA/mxDuhBmkW
8RqCIxKOaiVr5+J67DOR66Ej1w785h8dAiEA4fAtKciOKYzFF6JNGaQwgEWMv5tg
PBIzi+1LKwZZ1EgwDQYJKoZIhvcNAQELBQADggEBAKKnKmA5QARBBa4xf0wkHqhf
NWAwCtYl9RZmHC+lxinNrNdcZhC0iPuBZKk/w5bsGFCZZ5YG8ym+drCmouXHtNrG
0rk0+CfOKnGiDjlKBa8gF09oR4oGuw7FjXfkKqbZbloF1lLnda5IPiAIh6ToPchw
jSFOF1n/jG+6qbyleDvvtk1KyTm6EufqVqGohKFpGArgnSl36RLCe1G9Hdk7ziCG
66IflWkfffFXgjHzUY9E2KpyDZIRD9teKmw9mjxLTeoTbgQHenbYvvzlu3jpPHF6
c7+/5iBLr2tYzS8v2gGd8eZGdvYv6LfQ7hfEqy0C9QtSL6SmMJfmB+iJhcUbeg4=
-----END CERTIFICATE-----

    [SSL_TLS_SNI] => t.horgasztokereso.hu
    [SCRIPT_URI] => https://t.horgasztokereso.hu/horgaszto/veszprem/marcalgergelyi/horgasz-es-szabadidopark-joo-tokft
    [SCRIPT_URL] => /horgaszto/veszprem/marcalgergelyi/horgasz-es-szabadidopark-joo-tokft
    [UNIQUE_ID] => ab9YGtt2e6baATO7DAkLpAAAZBQ
    [HTTPS] => on
    [REDIRECT_STATUS] => 200
    [REDIRECT_H2_STREAM_TAG] => 10792-316-1
    [REDIRECT_H2_STREAM_ID] => 1
    [REDIRECT_H2_PUSHED_ON] => 
    [REDIRECT_H2_PUSHED] => 
    [REDIRECT_H2_PUSH] => off
    [REDIRECT_H2PUSH] => off
    [REDIRECT_HTTP2] => on
    [REDIRECT_SSL_CLIENT_CERT] => 
    [REDIRECT_SSL_SERVER_CERT] => -----BEGIN CERTIFICATE-----
MIIF+zCCBOOgAwIBAgISBun7ZDlM5IZbawE73/ldiidxMA0GCSqGSIb3DQEBCwUA
MDMxCzAJBgNVBAYTAlVTMRYwFAYDVQQKEw1MZXQncyBFbmNyeXB0MQwwCgYDVQQD
EwNSMTIwHhcNMjYwMzIxMTkyNzEyWhcNMjYwNjE5MTkyNzExWjAfMR0wGwYDVQQD
ExR0Lmhvcmdhc3p0b2tlcmVzby5odTCCAiIwDQYJKoZIhvcNAQEBBQADggIPADCC
AgoCggIBAOsvZL2+s/DSzyoKpQhmYps8obwQIegOMotfsKeXYHw8D5VtnfL7e5/k
47R/QH7rp5ZyuLN0vYMpgnhRTkhHZ/nemKFpT03TFvbUyo0sy0KgylcNPgasj2qC
GIKFxF/lB6QqZX28GDUAyHl6laLlOASyaZXQmBOwByhCGnDa8n12zCneJF81C+53
dI7bqZCjT+NTJQZpEtK6I6edXmly2BBilCG8omVXAqewel8HGf+Nu5uA6Mx50upC
HurU+lI8sNQ5naF758ghnJJO5cml8s0lqz4BRCpbQ4n5FfZSBfhpEMbLjN+jFeMs
tG83YFNrNzbzPZN610JgkZZF0iY/j21NAre6l1dktpWkwMMUgbUCQZe22BftQMSK
9MIkfzJKH7Usv1L2X6M2xTdGI7l+YGf5hV0gN+djmSuc0xVlmh0vFQlkq0Jq2Rbj
mI1plntvEvrO7eSQlHn9/zLLzoVkqyy/qKry7i3TCOA/GS6d3o2lEcY/WwtNpXJ6
HSq7KHMXhWESENiIgP7/0Ry1SB4rzdpYg8I6mZqP1jOO+2qp4WmICS8wPQv8541L
1yWvG7UVGwEBYtoyv/IaegskXII1jDCops2HfRiHCJStPBivevrzE5eEmPu2DKFZ
9OnA/8Te70OSHfdi73t5Fo4VXg/BZd7osF5V2bKz092pZKR8khhdAgMBAAGjggIb
MIICFzAOBgNVHQ8BAf8EBAMCBaAwEwYDVR0lBAwwCgYIKwYBBQUHAwEwDAYDVR0T
AQH/BAIwADAdBgNVHQ4EFgQUJyB6LWjoPRWuZRbTQ+sbXoH+Q24wHwYDVR0jBBgw
FoAUALUp8i2ObzHom0yteD763OkM0dIwMwYIKwYBBQUHAQEEJzAlMCMGCCsGAQUF
BzAChhdodHRwOi8vcjEyLmkubGVuY3Iub3JnLzAfBgNVHREEGDAWghR0Lmhvcmdh
c3p0b2tlcmVzby5odTATBgNVHSAEDDAKMAgGBmeBDAECATAvBgNVHR8EKDAmMCSg
IqAghh5odHRwOi8vcjEyLmMubGVuY3Iub3JnLzExNC5jcmwwggEEBgorBgEEAdZ5
AgQCBIH1BIHyAPAAdgBkEcRspBLsp4kcogIuALyrTygH1B41J6vq/tUDyX3N8AAA
AZ0SEzcPAAAEAwBHMEUCIHZNIKh9n2a2NbqXLUWcQIOTqBrTAMrtdmHOx53P2+pd
AiEA7IQedmccu4olL65GR48/6BtyUSMSATOZ1IESRWdFMfIAdgDLOPcViXyEoURf
W8Hd+8lu8ppZzUcKaQWFsMsUwxRY5wAAAZ0SEzcsAAAEAwBHMEUCIA/mxDuhBmkW
8RqCIxKOaiVr5+J67DOR66Ej1w785h8dAiEA4fAtKciOKYzFF6JNGaQwgEWMv5tg
PBIzi+1LKwZZ1EgwDQYJKoZIhvcNAQELBQADggEBAKKnKmA5QARBBa4xf0wkHqhf
NWAwCtYl9RZmHC+lxinNrNdcZhC0iPuBZKk/w5bsGFCZZ5YG8ym+drCmouXHtNrG
0rk0+CfOKnGiDjlKBa8gF09oR4oGuw7FjXfkKqbZbloF1lLnda5IPiAIh6ToPchw
jSFOF1n/jG+6qbyleDvvtk1KyTm6EufqVqGohKFpGArgnSl36RLCe1G9Hdk7ziCG
66IflWkfffFXgjHzUY9E2KpyDZIRD9teKmw9mjxLTeoTbgQHenbYvvzlu3jpPHF6
c7+/5iBLr2tYzS8v2gGd8eZGdvYv6LfQ7hfEqy0C9QtSL6SmMJfmB+iJhcUbeg4=
-----END CERTIFICATE-----

    [REDIRECT_SSL_TLS_SNI] => t.horgasztokereso.hu
    [REDIRECT_SCRIPT_URI] => https://t.horgasztokereso.hu/horgaszto/veszprem/marcalgergelyi/horgasz-es-szabadidopark-joo-tokft
    [REDIRECT_SCRIPT_URL] => /horgaszto/veszprem/marcalgergelyi/horgasz-es-szabadidopark-joo-tokft
    [REDIRECT_UNIQUE_ID] => ab9YGtt2e6baATO7DAkLpAAAZBQ
    [REDIRECT_HTTPS] => on
    [FCGI_ROLE] => RESPONDER
    [PHP_SELF] => /index.php
    [REQUEST_TIME_FLOAT] => 1774147610.2778
    [REQUEST_TIME] => 1774147610
)

Request

Array
(
)

Session

Array
(
)